BigX480

Létrehozva: 2017-08-17 16:15

2006-ban a KRONE bemutatta a BigX500-as önjáró silózóját, mely akkor kínálatának legkisebb gépe volt. A gép kisebb motorteljesítmény mellett gyakorlatilag ugyanazokra az alapokra épült, mint az 1100-as, és ez bár megjelenésével mély benyomást tett mindenkire, nem feltétlen jelentett piaci előnyt. Maga a szecskázó egység, az anyagáram útja az 500 LE-höz képest egyszerűen messze túl volt méretezve. Ezért a 2013-ben bevezettet új sorozat (a „kis” BigX-ek) átdolgozott szecskázó egységet kaptak, a teljes anyagáram-csatorna szélessége (17 cm-rel) 63 cm-re csökkent. Ez a méret pedig abból a megfontolásból adódott, hogy a gyár mérései és tapasztalata szerint az optimális anyagréteg vastagságnál 1 LE-re kb. 1 mm dobszélesség jut. A kezdeti kéttagú kínálat (BigX 480 és BigX580) két év múlva további két géppel (BigX530 és BigX630) bővült.

Krone BigX 480

Aki azt gondolja, hogy a „kis” 480-as pehelysúlyú gép, az téved. A teljesen felszerelt gép pótsúllyal és 1500 liter gázolajjal feltankolva ugyanis szűk 21 tonnát nyom. Ezzel pedig 2,5 tonnával nehezebb, mint a hajdani BigX 500-as, vagyis a nagy sorozat legkisebb gépe. Az anyaggal – és ezzel együtt a gép robosztusságával – nem spórólt a KRONE. Egy dolog a tömeg, másik, hogy ez hogyan kerül átvitelre a talajra. A legnagyobb abroncsozás a 900/60 R42 és 710/60 R30 párosítás – és a vonulási szélesség ezzel is 3,3 méteren belül marad! Aki pedig 3 méteren belül szeretne maradni akár a 710/70 R42 és 600/70 R30 abroncsozást is választhatja. Az egyedi hátsó kerék felfüggesztésnek köszönhető fordulékonyság miatt 8 soros adapterrel a gép közvetlenül maga mellé tud visszafordulni. Összkerékhajtással és 900-as abroncsokkal a külső  fordulókör sugár még mindig csak 12,5 m! Hab a tortán, hogy a jó vezetési komfort érdekében a futómű szériában rugózott. Ősszkerék hajtás esetén háromféle kipörgés-szabályozás kapcsolható:

-        -  érzékeny (pl. réten, lucernában),

       - agresszív (pl. kukoricában), mely csak korlátozott csúszást enged meg, 

       -és kikapcsolat szabályozás

A gép teljesítménye meggyőző: szecskahossztól függően a nettó (mellékidőktől mentes) áteresztőképesség 135 és 171 t/h között változott. Szárazanyagra átszámolva ez 51 és 64 t/h értéknek felel meg. Ebben a teljesítménykategóriában ez nagyon jónak számít. Amennyiben a fajlagos teljesítményt vizsgáljuk, az pont megegyezik a nagyobb sorozathoz tartozó BigX 600-aséval: 0,1-013 t szárazanyag óránként egy lóerőre vonatkoztatva.

Apropó motorteljesítmény: a gyár a maximális 489 LE teljesítmény mellett (ami a 97/68/EG szabvány szerint segédberendezések nélkül mérendő, 1800 1/min fordulaton) feltünteti a „maximális szecskázási teljesítményt” is. Ez nem szabványos érték ugyan, de megmondja, hogy mekkora tényleges teljesítmény áll tartósan rendelkezésre a járószerkezet meghajtásához és szecskázáshoz.

 

Az üzemanyaggal még lehetne kicsit takarékosabb a kis BigX: 0,55 l/t (18 mm-es szecskahossznál), 0,66 l/t (6 mm), ami szárazanyagra átszámítva 1,47 l/t és 1,75 l/t fogyasztásnak felel meg. Ezzel egyáltalán nem tekinthető „iszákosnak”, de nem is túl takarékos.

Nyomatékrugalmasság tekintetében a 6 hengeres MTU motor (12,8 liter, SCR kipufogógáz utókezelés, Euro IV, Tier 4f) tökéletesen teljesített. A motor rendkívül stabil, még 1200-as fordulatról is gyorsan visszahozza magát, amint a gépkezelő kicsit csökkenti a sebességet. Az 1330 literes (aktuálisan 1220 liter) üzemanyag tartály jó nagy, ráadásul némi felérért könnyedén tovább, közel 1500 literesre növelhető. Az AdBlue adalék betöltő nyílása sajnos elég messzire került a gázolaj tartály betöltő nyílásától.

Új fejlesztés a teljesen zárt dob, melynél a 28 kés nem a késtartóra, hanem a késtartó alá van felcsavarozva. Ezáltal a gyár szerint az anyagszállításra rendelkezésre álló tér lényegesen nagyobb, ami nagyobb teljesítményt is tesz lehetővé.

BigX 480 dob

Ez és a 21%-kal nagyobb tömeg egyenletesebb járást is biztosít a dobnak.  A nyugodt járást mi is igazolhatjuk, mind kukoricában, mind fűben. Tetszett a széria VariStream megoldás is, mely a dobfenék lemez és a kidobókerék fenéklemezének rugózását jelenti. Főleg fűben tehermentesíti jelentősen a gépkezelőt, s nem kell folyamatosan beavatkoznia. Ez persze nem csak stresszmentessebbé teszi a gépkezelő munkáját, hanem a napi és szezon teljesítményre is jótékony hatással van.

Pozitívan értékeltük a szecska minőségét nem csak a fűben, fél késkészlettel dolgozva. Kukoricában az 1,8 mm-re beállított szemroppantó minden szemet biztosan megroppantott, illetve felezett – és mindezt 18 mm-es szecskahossz mellett is! A tesztgépben 144 fogas, 20% fordulatszám-különbségű, hengeres szemroppantó dolgozott.

Krone BigX 480 szecskaminőség

 

A szecskázott anyag struktúráját a bonni egyetem Mezőgép Intézete vizsgálta meg (ld. grafikont). Örömteli módon mind a túl rövid, mind pedig a túl hosszú részek aránya alacsony volt. A szecskahossz 6-ról 18 mm-re növelése gyakorlatilag alig volt hatással a 6-10 mm-es frakcióra. Ennek a frakciónak az aránya többé-kevésbé állandó 40% maradt. Eközben a 6 mm alatti részek aránya 42%-ról 20%-ra, a 10 mm-nél hosszabb részek aránya 17%-ről 40%-ra nőtt. Rövid szecskahossznál a szecska szerkezetét egyértelműen pozitívra értékeltük.

14 és 18 mm-nél a takarmány 60%-a kisebb volt, mint 15 mm – itt talán kívánhatna az ember egy kicsit hosszabb szecskaméretet. Azonban a mérésre hatással volt a finom részre a tömegét tekintve nagy magarány. Valamint a szemroppantó is tovább aprítja a szecskát.

A szecskázó rész ránk gyakorolt pozitív benyomását az egyéb gépegységek csak tovább erősítették. A hat előtömörítő henger biztos behúzásról és erős előtömörítésről gondoskodik. A szecskahossz a 28 késes dobnál 4 és 22 mm között állítható. A szecskahossz automatikus állítása a kukorica érettségének megfelelően (AutoScan) szériafelszerelés. A fémdetektor és opcionális kődetektor a teszt során kifogástalanul működött.

 kidobó teljesítményére sem lehet panasz. A kidobó hátsó falának állításával a kidobó teljesítménye állítható. Kezdő vágásnál, mikor a gép hátrafelé fújja az anyagot nagyobb teljesítmény érhető el, természetesen nagyobb üzemanyag-fogyasztással. Oldalra fújásnál viszont elegendő a kisebb teljesítmény, és ez üzemanyag megtakarítást is jelent.

A 210°-ban forgatható kifúvótorony működtetése ugyanúgy rendben van, mint a tükröző- és lerakó automatika. Nem tetszett azonban, hogy a gomb megnyomásához képest a torony kicsit késve indult meg. A gyár szerint időközben a problémát új szoftverrel orvosolták.

A kényelmes kabin és a jó kilátás dicséretet érdemelnek.

Krone BigX 480 kormány

Az első szélvédő erősen hajlított, ami előnyös jó időben. Rossz időben azonban az ablaktörlő a két oldalon egy nagy részt nem ér el. És ami abszolút hiányzik, az fellépő és kapaszkodó a szélvédő biztonságos tisztításához.

 A kormány több helyen is állítható. Bőséges a rakodó rekeszek száma, és nem szabad megfeledkezni a pótülés alatti hűtődobozról sem. A gép nyugodt járása visszaköszön a vezetőfülkében is. A hangerősség 74 dB(A) volt, csak ritkán mutatott a műszer 76 dB(A) értéket.

 

A gép kezelhetőségét is többnyire pozitívan értékeltük. Az érintőképernyős monitor a kiegészítő joystickkel mindent tud, amit egy mai modern terminálnak tudnia kell. Köszönhetően a széles karfának a jobboldali -üléssel együtt állítható- konzol megvilágított gombjai ergonomikus kezelést tesznek lehetővé.

 

Kukoricában az EasyCollect 600-3 adapterrel dolgoztunk. Az adapter 3 részbe, a két szélső rész 180°-ban egymásra csukódik. Ez 90 másodpercet, túl sok időt vett igénybe. Időközben a becsukás-kinyitás idejét 57 másodpercre csökkentették, ami már elviselhető. A mi körülményeink között a munkaminőséggel nagyon elégedettek voltunk: teljesen mindegy, hogy zöld, teljesen beérett vagy fekvő kukoricáról volt szó. Érvényes ez az anyag felvételére, az anyagáramra éppúgy mint a  talajkövetésre vagy a kormányautomatikára, amely 37,5 cm-es sortávnál is tisztán végezte a dolgát. A veszteség átlagos szinten maradt.

Az adapter gyors kiemelésnél automatikusan visszaforgat az eltömődések megakadályozása céljából. Negatív kritikát is meg kell fogalmaznunk: nem tetszett a szállítási biztosítás. Túl nehéz, nincs hol tárolni a gépen és csak körülményesen rögzíthető. A sok kollektor tag miatt az adapter takarítása is körülményes. És végül -az időjárási viszonyoktól függően- a jobb első kerék állandóan beszennyezi az adaptert.

 

Nagyon jó minőségű munkát végzett az EasyFlow 300S Pickup rendfelszedő adapter is. A már összevágott füvet is felszedte, és nem tolta maga előtt. A középső támasztógörgőnek köszönhetően prímán működik a passzív talajkövetés, a konzolcsiga is határozottan veszi át és továbbítja az anyagot a behúzóhengerekhez.

Nagyon jó és kényelmes megoldás az a fű-kukorica gyorsátállás. Egy kézi működtetésű szivattyú  segítségével a szemroppantó kihúzható az anyagáram útjából, és ezzel egyidőben a helyére húzódik a fűcsatorna. A szemroppantó teljes kiszereléséhez leereszthető a teljes egység a gép alá, s ott szállítógörgők segítségével kihúzható a gép alól.

A kis BigX karbantartást igénylő helyei könnyen elérhetőek, azonban  a nagyméretű oldalburkolatok bezárása nem csak kis embereknek okozhat nehézséget. Az automata központi kenési rendszer széria, de ebbe az adapterek nincsenek bekötve. A késköszörülés előre forgó dobbal történik, az ellenkés manuáli  s beállítását egyáltalán nem éreztük hátránynak, már csak ezért sem, mert a folyamat sokkal gyorsabban elvégezhető, mint néhány automata rendszernél. Széria a légkompresszor, mely a sok csatlakozóval – van belőle a fülkében is – jól használható a gép tisztításához is. Klassz megoldás!

Ami még feltűnt:

·         az adapter gyorsan fel- és leszerelhető,

·         összességében a kidolgozás minősége, a festés, a vezetékek elvezetése rendben van,

·          szép részletmegoldás: a legtöbb szíjtárcsa futópályája belülről nyitott, így a szennyeződés nem tud megülni benne,

·         a tolatókamera mellé a kifúvótorony végére rendelhető kamera nagymértékben megkönnyíti a gépkezelő munkáját,

·         a gép nagyméretű baloldali hátsó tárolórekeszében egy normál szerszámosláda, víztartály és további tartozékok is elférnek. A jobboldaliban az akkumulátorok kaptak helyet

 

Összefoglalás:

Őszintén szólva nem éppen kis gép benyomását kelti a BigX 480. Önmagában a 42”-os abroncsozás nagyon „felnőttnek” láttatja a legkisebb KRONE silózót. Ehhez párosul még a viszonylag nagy tömeg. Ennek ellenére tényleg kompakt a gép 3 és 3,30 közötti vonulási szélességgel. Az, hogy a piac legkisebb szecskázóegysége tökéletes összhangban van a motorteljesítménnyel jól mutatja az áteresztőképesség és a szecska minősége – ezeken a pontokon nem lehet belekötni. Csak a gázolajjal lehetne a hathengeres, SCR-es MTU motor kicsit takarékosabb. Ez persze nem jelenti, hogy nincsenek javításra váró apróságok (ablaktörlő, hozzáférhetőség a szélvédőhöz vagy a kukorica adapter szállítási biztosítóberendezése). A lényeget kiemelve elmondható, hogy új szecskázószerkezetével, menettulajdonságaival, kezelhetőségével és könnyű karbantarthatóságával igencsak meggyőző a gép.

 

BigX480 teljesítménye kukoricában

Silókukorica (Niklas fajta) 34,6-42,0% szárazanyag tartalommal és 55,6-60,0 t/ha hozammal (20,7-23,3 t/ha sza.)

 

Nedves anyag

Száraz anyag

Területteljesítmény

Teljeítmény

Üzemenyag-fogyasztás

Teljeítmény

Üzemenyag-fogyasztás

Teljeítmény

Üzemenyag-fogyasztás

Szecskahossz

[t/h]

[l/t]

[t/h]

[l/t]

[t/h]

[l/ha]

6 mm

135

0,66

51,5

1,75

2,32

38,2

10 mm

152,5

0,57

56,3

1,59

2,55

34,2

14 mm

159,5

0,57

59

1,56

2,73

33,3

18 mm

171,4

0,55

64,5

1,47

2,97

31,6

Mellékidők nélküli teljesítmény adatok. A szárazanyag-tartalom meghatározását a bonni egyetem Mezőgép Intézete végezte.

 

 

 

Teszteredmények:

EasyCollect 600-3 sorfüggetlen kukorica adapter

 

Fel- és leszerelhetőség

++

Anyagáram

+

Veszteség

0

Eltömődési hajlam

++

Talajkövetés

++

Fordulatszámigazítás

++

Sorvezetés

++

Átszerelés munka/vonulás

-

EasyFlow 300S Pickup

 

Fel- és leszerelhetőség

++

Felszedés minősége

++

Talajkövetés

++

Visszaforgatás

0

BigX 480 önjáró silózó

 

Motorkarakterisztika

++

Üzemanyag fogyasztás

0

Járószerkezet

+

Áteresztőképesség

++

Szecskaminőség*

++ / 0

Fémdetektor

++

Kidobókerék

++

Kifúvótorony

++

Kormányautomatika kukoricában

++

Fordulékonyság

++

Tömeg

-

Vonulás

+

Zaj a fülkében

+

Kezelőelemek

++

Kilátás

+

Hozzáférhetőség

++

Stabilitás

++

Összeszerelés minősége

++

   

*) ++ kis szecskahossznál / 0 nagy szecskahossznál

 
   

++: nagyon jó

 

+: jó

 

0: átlagos

 

-: átlag alatti

 

--: nem megfelelő

 

Dobos Péter 

Gottfried Eikel (profi – magazin für profesionelle agrartechnik német szaklap 2015/6. számában megjelent) cikke alapján.

A BigX480-ról készült videók:

 

Vissza